X

Az Erős Gyula Alapítvány célja

Az alapítvány tartós célja: a magyarországi felsőoktatási intézmények közgazdasági fakultásain tanuló pénzügyi szakos diákok képzésének elősegítése érdekében tudományos, kulturális, oktatási célok megvalósítása. Az alapítvány a tartós céljainak elérése érdekében a következő, alapcél szerinti tevékenységet végzi:

  • Közgazdaság-tudományi kutatások folytatását támogatja, közreműködik azok eredményei nyilvánosságához való eljuttatásában, továbbá a felsőoktatásban való felhasználásában,
  • Az első pont szerinti tevékenysége keretében, pályázatok ír ki az alapítvány, minden évben kiírja az Erős Gyula Díj pályázatot, és lehetőségeinek megfelelően egyéb a célok elérést szolgáló pályázatokat hirdet, ennek keretében folyósít ösztöndíjat felsőoktatási hallgatók számára,
  • Együttműködik hasonló céllal rendelkező magyarországi és más állambeli szervezetekkel.

erem
Erős Gyula 1913-1987

Pályázatok

Erős Gyula Díj 2018

Az Erős Gyula Alapítvány Kuratóriuma 2018. évben meghirdeti a hagyományos „Erős Gyula Díj" pályázatát. A pályázaton a nappali tagozatos PhD. képzésben részt vevő hallgatók mellett, részt vehetnek a 35 évnél nem idősebb felsőoktatásban résztvevő oktatók is. A pályázat során 1 db díj kerül odaítélésre.

A díj csak kimagasló pályázati anyag esetén ítélhető oda. Pályázatot az alábbi témakörben készített tanulmányokkal lehet benyújtani.

Erős Gyula díj összege: 2.000 euró.
Részletek

Az Erős Gyula Pályázat díjazottjai